Ugrás a tartalomra

Kórházunk 50. évfordulójára bemutatkozik a 65 éves Belgyógyászati Osztály

 

A Kazincbarcikai Városi Kórházat 1954-ben -  még a régi ún. "K" nevezetű épületben ( Egressy út ) - alapították. Akkor szűkített szakmakörrel látták el a lakosságot, csupán az alapszakmák működtek. A belgyógyászati osztály története ekkor, 1954-ben a régi kórházban kezdődött.

A 40 ágyas osztály biztosította a fiatal iparváros és környékbeli falvak lakóinak belgyógyászati ellátását.

Régi munkatársak elmondása alapján a kórtermek 3-4 ágyasak voltak, amit télen a takarítónők és ápolónők fűtöttek cserépkályhával. A beteg élelmezést a J-nevű étterem látta el.

Kevés diagnosztikai eszközük volt, laboratóriumi vizsgálatok, röntgen, sternum-, lumbalpunkció, frakcionált próbareggeli, intravénás kontrasztanyagos vese és epe vizsgálat.

Abban az időben  kétfajta antibiotikumot tudtak alkalmazni Penicillint és Tetránt.

Rövid hatású kristályos inzulin és hosszú hatású cink inzulinnal kezelték a cukorbetegeket.

Osztályvezető főorvos: Dr. Szigeti Jenő volt.

Főnővér: Káró Sándorné, 1962 -től Somogyi Gézáné volt.

 

1969-ben elkészült a hotel típusú, 9 emeletes új kórház, ami abban az időben nagyon modernnek számított.

A 90 ágyas belgyógyászat a 7.emelet és a 6. emelet fél oldalára költözött. Kezdetben Dr. Soltész Pál vezette az osztályt, 1970-től Dr. Fedor István vette át a vezetést, főnővér Somogyi Gézáné volt.

A szép, tágas, napfényes kórtermekben 2-3-6 ágy volt. A kórháznak saját konyhája lett, így tudták biztosítani a diétás étkeztetést. Innen egyedi tálcás módszerrel juttatták fel az ételt az osztályokra.

Új EKG készüléket kaptak, de ez még nem rögzítette az EKG görbét, később a hőírós EKG már regisztrálta. Új eszköz volt a gastroscop és rectoscop, amik még merev eszközök voltak.

 

1974-ben kialakítottak egy 6 ágyas kardiológiai intenzív részleget, amit már felszereltek lélegeztető géppel, pacemakerezésre, DC-re alkalmas EKG-val.

A diagnosztikai módszerek, a tudomány fejlődésével egyre jobban bővültek.

Az egyszer használatos eszközök 1983-as bevezetése csökkentette a nosocomiális fertőzések számát és nem utolsó sorban a nővéri munkaterhelést. Ezek hatására lerövidült a betegek bentfekvési ideje.

Ám a 90 ágy kevésnek bizonyult a belgyógyászati osztályos betegek ellátására, így 120 ágyra bővítették.

A nagy osztályon és a belgyógyászati szakrendeléseken is jól képzett szakorvosok dolgoztak.

 

Az ápoló képzésben óriási segítséget nyújtott, hogy 1969-ben városunkban megindult az egészségügyi szakközépiskolai képzés, a Ságvári Endre Gimnáziumban. A kórház volt a gyakorló hely, így az ápolói utánpótlás biztosítva volt. Országosan beindult a szakasszisztens képzés is, így az Intenzív Osztályon már magasan képzett intenzív terápiás szakasszisztensek dolgoztak.

 

1986-ban túl nagynak bizonyult az osztály, így kettéválasztották, 1-es és 2- es osztályra, külön vezetéssel, szakmai profillal és az ellátandó területet is megosztották.

1-es belgyógyászat főorvosa Dr Fedor István, főnővére Németh Sándorné, míg a

2-es belgyógyászat főorvosa Dr Falvassy György, főnővére Bolgár Istvánné volt.

 

A változó körülmények hatására 1995 nyarán Dr. Falvassy György Főorvos Úr vezetése alatt a két osztályt újra egyesítették 91 ággyal, az osztály főnővéri pozícióját Dékány Józsefné töltötte be.

Az összevont osztálynak az ellátandó területe lakosság  száma szerint: 86 000 fő volt, de az ágyszám kevésnek bizonyult. A hosszabb ellátást igénylő betegek száma megnövekedett. A romló gazdasági finanszírozásnak köszönhetően, valamint a megnövekedett krónikus ellátást igénylő betegek miatt 2007 áprilisában az osztály ágyszámából kialakítottak egy 24 ágyas Krónikus Belgyógyászatot, így az aktív ellátást igénylők számára 70 ágy maradt az aktív osztályon.

 

Az Intézmény "hotelépülete" 2004-2005 között jelentős komfort fokozatot javító rekonstrukción esett át, és kialakításra került egy központi sürgősségi beteg fogadóhely, központi műtő egységgel együtt.

 

A kórház és az osztály életében ismételt változás történt 2009. március 01-jén, amikor is Debreceni Egyetem által alapított Kft fenntartása alá kerültünk. Új főorvos vette át az osztály vezetését Dr. Szomják Edit. Új szakmai tapasztalatokat szereztünk ezekben az években.

2012. májusától az Állam kezébe került a Kórház vagyonkezelése, a teljes körű állami működtetésre 2013. október 1-én került sor.

2012.07.01-től az országos egészségügyi átalakítások következtében az osztály ágyszáma 40-re csökkent, az ellátandó terület lakossága viszont 100 000 főre emelkedett. Az egyetemi irányítás ideje alatt a szerződésben vállalt fejlesztések csak részben teljesültek.

 

 Napjainkban az aktív belgyógyászati osztályon a betegek egészségi állapotának mielőbbi helyreállítása a cél,  az aktív ellátás időtartama, illetve befejezése többnyire tervezhető, és az esetek többségében rövid időtartamú.

 

Az osztály feladatkörébe tartozik, többek között:

-Biztosítani a Kazincbarcikai Kh. Nonprofit Kft. Belgyógyászati szakmaterületi ellátási kötelezettséghez tartozó lakosság belgyógyászati ellátását.

-Biztosítani a fenti területen a gastroenterológiai, kardiológiai, endokrinológiai, anyagcsere betegségben szenvedő betegek vizsgálatát, valamint kezelését.

-Az Intézet többi osztályai részére biztosítani a belgyógyászati és infektológiai konzíliumot.

-A Belgyógyászati Ambulancián biztosítani a sürgős belgyógyászati ellátást.

-A BAZ Megyei Központi Kórház kiemelt osztályain kezelt betegek utókezelése, ápolása

 

Jelenleg 89000 fő az ellátandó terület lakosságának száma. Évente kb. 2000 fekvőbeteget látunk el aktív belgyógyászati osztályunkon.

 

Osztályvezető főorvos:

Dr.Gerbár László           belgyógyász-kardiológus főorvos

 

Orvosok:

Dr. Bássler Beáta           infectológus-belgyógyász főorvos, orvosigazgató

Dr. Zsóri Ágnes            belgyógyász-gasztroenterológiai főorvos

Dr. Dobó István           belgyógyász-diabetológiai főorvos

Dr. Kiss Levente            kardiológus adjunktus, kardiológiai rehabilitációs szakorvos

Dr. Nagy Adrienn          infektológiai szakorvos,belgyógyász szakorvos jelölt

Dr. Sebő Gergely           belgyógyász szakorvos

Dr. Girhiny Tamás         belgyógyász szakorvos jelölt

Dr. Gajda Zsuzsanna     belgyógyász szakorvos jelölt

 

Főnővér: Simkó Istvánné.

 

Osztályunk a VI. emeleten található, ahol „A” és „B” oldal került kialakításra.

A két részlegen vegyesen vannak női és férfi kórtermek.

Ágyszám: 40 ágy + 4 ágy őrző kórteremben.

Szakdolgozói hiányunk nincs, minden status betöltött.

 

Járóbeteg ellátásaink:

 

Belgyógyászati Ambulancia

Helye: "S" épület

A Belgyógyászati Ambulancia dolgozói biztosítják a betegek sürgős belgyógyászati ellátását.

Ha szükséges egy 4 ágyas fektető kórterem áll rendelkezésre, ahol 24 órás megfigyelést, kezelést biztosítanak. Az ambulancián történik az osztályos betegek felvétele, elsődleges betegvizsgálata, kezelése, innen kerülnek fel a 6.emeleti osztályunkra.

Főnővér: Májiné Sándor Gabriella.

 

Belgyógyászati Szakrendelő

Helye: "S" épület

A belgyógyászati betegek vizsgálata, kezelése, gondozása történik a szakrendelésen.

 

Gastroenterológiai Szakellátás

Helye: "S" épület

A rendelésen a gyomor és bélrendszeri megbetegedésben szenvedők vizsgálata és kezelése és gondozása történik. Gyomor és béltükrözéses vizsgálatokat végeznek.

 

Kardiológiai Szakrendelő és UH vizsgáló

Kardiológiai Rehabilitációs szakrendelő

Helye: "S" épület

A kardiológiai szakrendelésünk a szívbetegek pontosabb diagnosztizálásával, utánkövetésével foglakozik.

Közismert, hogy Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedések a legfőbb halálok, ezért kiemelten fontos ezen szakrendelések feladata is. Az alapvizsgálatokon túl terheléses EKG, szív UH, 24 órás EKG és vérnyomás monitorozásra is van lehetőség a rendelőben.

 

Diabetológiai Gondozó

Helye: 1. emelet

A szakrendelésen a cukorbetegek szűrése, kezelése, gondozása történik. Terhességi cukorbetegség szűrése, kiszűrt kismamák kezelése (mindaddig míg diétával kezelhető), szülés utáni gondozása, utánkövetése folyik.

A rendelésre érkező betegek vérvétele, terápiás követése, szükség esetén továbbküldése történik. További tevékenységekhez tartozik a betegek öninjekciózásra, vércukor önellenőrzésre történő oktatása. A cukorbetegek oktatása dietetikus bevonásával egészül ki

 

Kúraszerű ellátás

Helye: "S" épület

Az aktív Belgyógyászati osztály szakmai felügyeletével Kúraszerű Ellátás keretein belül a betegek különböző infúziós kezelését végzik - pl. az agyi keringési megbetegedések vagy krónikus mozgásszervi panaszok ellátása történik ezen a rendelésen.

 

Szakrendelőink és osztályunk nevében köszönjük betegeink bizalmát és mielőbbi gyógyulásuk érdekében fogjuk végezni továbbra is munkánkat.