Az osztály 2013. január 01-vel kezdte meg működését a 7. emelet „B” oldalán 30 ággyal. 2014. májusában költöztünk az Európai Uniós forrásból felújított 9. emeletre, ahol szép, tágas, modern, korszerűen kialakított és berendezett, fürdőszobával ellátott kórtermeket vehettek birtokba a betegek. Az "A " oldalon 4 db, a "B" oldalon 6 db 3 ágyas kórterem található. A csoportfoglalkozások megtartására 2 nagy terem áll rendelkezésre, melyből az egyik válaszfallal két kisebb helységre osztható. A betegek gyönyörű helyen, szép, tiszta környezetben gyógyulhatnak.
Az osztály működésének célja, hogy a betegeinket visszaintegrálhassuk a társadalomba, ahol elfogadható életminőség mellett, képességeiknek megfelelően teljes életet élhessenek.
Az osztály feladata: Alapszintű rehabilitációs kezelés. A pszichiátriai beteg segítése problémáinak megoldásában.
Osztályunkon elsősorban hangulatzavarokkal és szorongásos kórképekkel foglalkozunk, de egyéb pszichiátriai kórképpel küzdő betegek is előfordulnak. A betegek kezelésében a gyógyszeres terápia mellett nagy hangsúlyt fektetünk a csoportterápiákra, mint zene, színház, film, mese, életmód, lelki támasz csoport és relaxáció. Mindezek mellett egyéni betegvezetésre is lehetőségük van a betegeknek, mely szintén fontos szerepet játszik a rehabilitációs folyamatban. Mindezzel próbáljuk elősegíteni a betegek állapotának javulását. Osztályunkon csapatmunka folyik, ahol egy szakmailag jól felkészült team a beteggel együtt a betegért dolgozik.
Megbízott osztályvezető főorvos: Dr. Salha Walid Khalil
Főorvos: Dr. Matuscsák Szabina
Szakpszichológus: Kovács Péter
Pszichológus: Süttő Karola
Szociális munkás, csoportfoglalkozás koordinátor: Sándorné Takács Renáta
Zeneterapeuta: Kósa György
Lelki támasz csoport vezető: Világi Emília református lelkész
Vezető ápoló: Pristyák Mónika
Szakdolgozók:
- Dobócziné Gál Erika
- Filekné Misurda Mária
- Zsigmond Krisztina
- Karmanóczki Józsefné
- Kis Jánosné
- Károly Emese
- Jakab Ágnes Beáta
- Pekár Gyuláné
- Pocsai Szabolcs
- Vincze Zsigmondné
- Erdei Virág
- Kövér Gáborné
- Rákos Zsuzsanna
- Nyíri Tünde
- Pásztor Katalin
- Szilvásiné Máté Karola
- Vinczéné Szabados Petra
- Csabai Viktória
Adminisztrátor: Szabó Ildikó, Varró Béláné
A betegfelvétel előzetes állapotfelmérés alapján, beutalóval, előjegyzés alapján történik. Osztályunkra felvételre 18 életévét betöltött személy kerülhet, saját kérésére. Felső korhatár nincs. Feltétel az önellátás és a csoportokon való részvétel.
Korábban a betegek által készített alkotásokból néhányat ki is állítottak:
- Putnokon 2018.03.21-én a Holló László Galériában
- Ózdon 2018.05.17-én a Digitális Erőműben
- Kazincbarcikán 2018.08.16-án Idősek Otthonában
- Debreceni Klinikán 2018.09.05-én. Itt három betegünk
- munkáját(rajzát) elismerő oklevéllel jutalmazták. Nagyon büszkék vagyunk rájuk.
Az osztály folyamatosan szépül a betegek által készített képek, tárgyak segítségével.
Mára, már hagyománnyá vált, hogy karácsonyi ünnepséggel készülnek a betegek a foglalkoztatók segítségével. Színdarabbal, verssel, énekkel színesítik műsorukat, melyet a meghívott vendégek és a betegek hozzátartozói is megtekinthetnek. Mindezzel igyekszünk az osztály családias légkörét mélyíteni, illetve a beteg és családtagjai közötti kapcsolatot erősíteni. Próbálunk képet mutatni az osztályon folyó alkotói tevékenységről és a beteg fejlődéséről, gyógyulásáról.
Az osztály mellett pszichiátriai szakrendelés is működik kórházunk „S” épületében. A szakrendelésen való megjelenés előjegyzés alapján történik.
A pszichiátria szó sok emberben félelmet kelt. Sokszor kiközösítik, megbélyegzik a lelki problémákkal, nehézségekkel küzdő embereket, vagy egyszerűen meg sem értik. Munkánk során mi is küzdünk ezen stigma ellen és betegeinket is igyekszünk felkészíteni, megtanítani arra, hogy betegségükben semmi szégyellni való nincs és fontos, hogy segítséget tudjanak kérni. Az idő múlásával sikerült az osztállyal kapcsolatos kételyeket eloszlatni, és bebizonyítottuk, hogy szükséges és eredményes egy ilyen szakmaterület fenntartása.